1952
1952.
Július
31.
Ekkor megszülettem…
…és ugyanezen évben, ugyanezen hónapban, napon Cimbora is, a német juhászkutya, Akivel aztán testvérekként nevelkedtünk… mert az volt… a Testvérem…
Ott vár az Égi Átjárónál, hogy amikor annak eljön az ideje, átvezessen…
Nem volt olyan nap, hogy valamiről ne jutott volna eszembe…
Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá…
Cimbora…
1952-ben az a film és dal varázsolta el a világot
(rajtam kívül természetesen…)
Magyarország a finnországiHelsinkiben megrendezett 1952. évi nyári olimpiai játékok egyik részt vevő nemzete volt, 189 sportoló – 162 férfi és 27 nő – képviselte. A megnyitóünnepségen a magyar zászlót Németh Imre olimpiai bajnok kalapácsvető vitte.
A magyar csapat 12 sportágban, illetve szakágban összesen 269 olimpiai pontot ért el. Ez 70 ponttal több, mint az előző olimpián elért eredmény.
A magyarországi sportolók összesen 42 – 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronz- – érmet szereztek, ezzel az 1952. évi nyári olimpia lett a magyar csapat eddigi legeredményesebb olimpiája.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_az_1952._%C3%A9vi_ny%C3%A1ri_olimpiai_j%C3%A1t%C3%A9kokon
- Az olimpiai lángot az 1920-as évek legendás finn atlétája Paavo Nurmi gyújtotta meg.
Mindeközben könnyesre sírták magukat a mozikban magukat a nézők a Casablancán…
Marilyn Monroe Hollywood csillagaként fényesen ragyogott…
Cimbora pólyástól a fogai közé véve, kivitt engem a kertbe, mert sírtam, és a szüleim épp kint voltak… Iszonyú szemrehányóan nézett rájuk…
Mindeközben
File:F-80C 8FBW Aug. 1952.JPEG-Korea
Mindeközben..
- január 26. – Pénzügyi reformok Romániában.
- január 30. – Lynde D. McCormick amerikai altengernagyot nevezik ki a Szövetséges Fegyveres Erők atlanti-óceáni legfelső parancsnokává (SACLANT).
- február 6. – IV. György halála után II. Erzsébetet koronázzák Nagy-Britannia és a Brit Nemzetközösség királynőjévé.
- forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/1952
csak az innen kimaradt:
1952. december 5-én telepedett Londonra az iszonyú szmog. A hatalmas mértékű környezetszennyezés miatt kialakult füstköd öt nap alatt négyezer ember halálát okozta. A „Great Smog” vagyis a “Nagy szmog” öt teljes napig tartotta fogságában a várost, a sokmilliós metropolisz iparosítás utáni történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófáját okozva. A tömegközlekedés összeomlott, a mérgező ködben emberek ezrei vesztették életüket.
Forrás: http://www.erdekesvilag.hu/tobb-mint-4000-ember-halalat-okozta-a-londoni-nagy-szmog-1952-ben/
—és itt már 1953 kora nyarán a bátyám óvó kezével, Édesanyám által varrt csodálatos ruhákban:
…és 60 év múlva: 2012. Augusztusában:
2013.
2014.
...a nyolcadik unokámmal, itt nagyon beteg voltam… a Kislányom a férjével 2800 km utaztak az akkor két hónapos Andreuval, hogy átölelhessem… és meggyógyított az a szeretet, amit a Jó Isten küld nekünk minden egyes Babával… …hogy legyen miért Élnünk…
…és ma…
Tündérörömöleléssel; RaSu TündérAnya
Tündérörömleléssel; TündérAnya RaSu
író,költő,reményt keltő
Reiki Mester/Tanár
spirituális tanító, tanácsadó
privát levélre privát válasz:
jotundervalaszol@hotmail.hu
http://www.rasu527.eoldal.hu/ TündérNő Magazin
Szerző: RaSu TündérAnya;Csatári Rózsa© Minden jog fenntartva
TündérAnya szimbóluma
Mottó: sk. Ne érezd már rosszul magad attól, hogy jól érzed magad… (TündérAnya)
Isten hozott drága csillagom! Áldott, örömteli legyen a mai napod!
https://tunderanya.cafeblog.hu/
http://www.rasu527.eoldal.hu/ TündérNő Magazin
http://rozsatunder.lapunk.hu/ RózsaTündér
http://www.rasu527.eoldal.hu/cikkek/nosztalgiaim/egy-ev-egy-dal/1952.html


















Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: